A gerinc daganatos megbetegedései

Dr. Seregi Antal
FeliCaVet Állatkórház


A daganatos megbetegedések igen ritkán jelentkeznek a gerincoszlopot, a gerincvelőt érintő formában, ekkor azonban komoly kihívás elé állítják a beteget, a tulajdonost és az állatorvost egyaránt.
Kialakulásuk alapján megkülönböztetjük a gerincoszlop, gerincvelő önálló daganatos megbetegedését valamint az egyéb daganatokból kialakuló áttétek kialakulását ezeken a területeken.

A gerincoszlop keresztcsonti tájékának önálló,
előrehaladott csontoldódással kísért daganata
Míg az utóbbi esetben az elsődleges daganat eltávolítását, szövettani vizsgálatát követően az áttétes daganatok kemoterápiás/ sugárterápiás gyógykezelési lehetősége merül fel elsődlegesen, addig a primer gerincdaganatok kialakulása esetén annak pontos lokalizációját, a gerincoszlop alkotóelemeinek érintettségének maghatározását követően a daganat műtéti eltávolítására is sor kerülhet. A klinikai tünetek kialakulása sokféle lehet, szinte minden esetben egy folyamatosan rosszabbodó, idegrendszeri tünetek súlyosbodásával járó, gyakran azonos oldali mellső és hátsó végtagot érintő neurológiai kiesést tapasztalunk. A klinikai tünetek alapján azonban a gerinc daganatos megbetegedései nem különíthetőek el a hasonló kórlefolyású degeneratív megbetegedésektől (pl.: porckorongsérv). Így a diagnózis pontos felállításához kiegészítő vizsgálatokra mindenképpen szükség van. Ezek közé tartozik a natív röntgenvizsgálat, de mivel a gerincvelő környéki, a csontvázat nem érintő daganatok többnyire nem adnak röntgenárnyékot, ezért az egyszerű röntgen vizsgálaton túl egyéb képalkotó eljárásokra, kiegészítő vizsgálatokra is szükség lehet.

Az L5 csigolya tövisnyúlványán és az L4 csigolya
ívén multiplexáttétképződés következtében
kialakult csontoldó folyamat látható
Ilyenek a gerincfolyadék citológiai vizsgálata, a gerincfestés(myelographia), a CT, az MRI, a PET/CT vizsgálatok. Ezen kiegészítő vizsgálatokkal nagy valószínűséggel megmondható a daganatos megbetegedés eredete és kiterjedése, felállítható a terápiás terv és megállapítható a betegség lefolyásának eredményessége, a kórjóslat.

A háziállatok esetén a klinikai tünetek megjelenése a tulajdonosok számára sokszor olyan lassú folyamat, melyet szinte a mindennapok során észre sem vesznek. Az esetek döntő többségében már csak akkor jelentkeznek a szakellátást biztosító állatorvosnál, amikor már súlyos neurológiai tünetek alakulnak ki és a klinikai és kiegészítő vizsgálatok alapján a gyógyulás prognózisa kedvezőtlen. Míg a gerincvelő védelmét ellátó csontos váz, a gerinccsatorna fontos védelmi szerepe megkérdőjelezhetetlen, addig a daganatos megbetegedések esetén már viszonylag kis méretű tumorok keletkezésekor is markáns tünetek kialakulásához vezethet szilárdsága, hiszen a gerincvelő nem tud kitérni a növekvő daganat elől. Ez az oka annak, hogy olyan kisméretű tumorok esetében is számolhatunk klinikai tünetekkel, melyek a szervezetben sehol máshol nem okoznának problémát. A prognózist rontja az a tény is, hogy ezek a betegségek általában idült lefolyásúak (annak ellenére, hogy a tünetek sokszor hirtelen keletkeznek és gyorsan romlanak). Ezért fontos, hogy kedvencünkkel mindenképpen már az első tünetek jelentkezésekor keressük fel kezelő állatorvosunkat!

A 2. képen látható kutya C2 csigolyájának
tövisnyúlványán és a C3 csigolyájának
testében kialakult csontoldó folyamat
A diagnózis felállítását követően az elsődleges gerincdaganatok esetén azok műtéti feltárása, lehetséges eltávolítása a gyógykezelés első és egyben legfontosabb lépése. A gerincvelő összenyomatásának megszüntetése a neurológiai funkció helyreállásának az alapfeltétele, de mivel a gerincvelő rendkívül rossz regenerációs képességekkel rendelkezik, így a már kialakult tünetek javulására nem minden esetben számíthatunk.! A műtétet követően az eltávolított kóros szövetszaporulatot a pathológiában jártas kollégáink szövettani vizsgálattal tovább vizsgálják, meghatározzák pontos eredetét és jó- vagy rosszindulatú voltát. A szövettani diagnózist követően a daganatterápia további részét képezheti a beteg állat kemoterápiás vagy sugárterápiás kezelése, mellyel az esetleg a műtéti területen maradt daganatsejtek további szaporodása, távoli áttétek kialakulása megelőzhető.

Intraduralis-extramedullaris
gerincvelődaganat myelographiás képe
(dr. Arany Tóth Attila felvétele)
Mindezek által a gerincoszlopot érintő daganatos megbetegedések a neurológiai betegségek azon részét képezik, melyek diagnosztikája és gyógykezelése során a beteg állat elvesztése – még a sikeresen elvégzett műtéti beavatkozás után is – a többi neurológiai megbetegedéshez képest nagyobb eséllyel fordulhat elő. Ezért a diagnosztizált daganatos megbetegedésben szenvedő beteg állat gyógykezelése, utókezelése nemcsak a beteget, de a gondos tulajdonost és az állatorvost is próbára teszi térben és időben, anyagilag és érzelmileg egyaránt…





Intramedullaris gerincvelődaganat myelographiás képe
(dr. Arany Tóth Attila felvétele)
A légcső bifurcatiojánál és az L1-L2 csigolya között kialakult, multiplex daganat MRI képe( dr. Benczik Judit felvétele)
Az 1. és 2. videófelvételen látható kutya C3-C4 nyak csigolya magasságában kialakult gerincdaganat műtéti eltávolítása
Az 1. és 2. videón látható kutya gerinccsatornájából eltávolított daganat postoperatív képe
Egy 10 éves rottweiler kan kutya MRI vizsgálatának képe. A Th12 csigolya magasságában 10,4x5x6 mm nagyságú daganat látható( dr. Benczik Judit felvétele)
10 éves rottweiler gerinccsatornájának feltárása, intraoperatív kép
Az ép gerincvelő a daganat eltávolítását követően 10 éves rottweilerben
Arnold, a 10 éves rottweiler 2 hónappal a gerincdaganat eltávolítását követően
9 éves husky gerincvelő összenyomatását okozó, a porckorongból kiinduló daganatának intraoperatív képe
A gerincvelő állapota a daganat eltávolítását követően 9 éves husky kutyában






Nyaki gerincdaganat következtében a jobb mellső és a jobb hátsó lábon jelentkező súlyos fokú mozgászavar Nyaki gerincdaganat következtében a jobb mellső és a jobb hátsó lábon kialakult súlyos fokú neurológiai kiesés
Szürke Farkas, a 9 éves husky a gerincvelő összenyomatását okozó daganat eltávolítása után 2 héttel. A súlyos fokú hátsótestfél gyengeség oka a Th12-Th13 hátcsigolya között kialakult porcszövetből kiinduló daganat és az utolsó ágyéki(L7) és első keresztcsonti(S1) csigolya között kialakult porckorong gyulladás(discospondylitis) együttesen. Szürke Farkas, a 9 éves husky a gerincvelő összenyomatását okozó daganat eltávolítása után 3 hónappal